Az autógyártó honlapjának tájékoztatása szerint a Tesla Model S és Model X nem volt megrendelhető néhány ázsiai-csendes-óceáni országban, köztük Ausztráliában, Thaiföldön, Szingapúrban és Új-Zélandon – írja a Reuters.
A Tesla Berlin melletti, brandenburgi üzemében már heti 4000 autót gyártanak, ami azt jelenti, hogy 3 héttel hamarabb érték el a kitűzött célt - írja az Autonews.
A Norvégiában tavaly eladott öt új autóból majdnem négy akkumulátoros volt, és a Tesla volt a legkelendőbb márka a második egymást követő évben – írja a Reuters a hétfőn közzétett regisztrációs adatokra hivatkozva.
A Tesla bejelentette, csökkentette a Model 3 és a Model Y szállítási idejét Kínában annak köszönhetően, hogy a gyártósorok korszerűsítése után növelni tudta sanghaji üzemének termelését - írta meg a Reuters.
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében - írták kedden német lapok.
A Tesla bejelentette, közel 185 ezer járművet szállított le az első negyedévben, aminek a döntő többségét a Model 3 és Y típusok tették ki. Ilyen magas számokra még nem volt példa a cég történetében, de nem csak a leszállított, hanem a legyártott autók tekintetében is új csúcsot produkált Elon Musk cége.
Tegnap tűz ütött ki a Tesla kaliforniai üzemében, amit még aznap sikeresen eloltottak a tűzoltók. A balesetben a jelenlegi információk alapján senki sem sérült meg. A tüzet olvadt alumínium okozhatta, ami meggyújtotta a hidraulikaolajat. A termelésre is kihathat az eset egyes spekulációk szerint.
Tegnap alaposan meglepte a világot a Tesla azzal, hogy bejelentette 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint, ráadásul azt is közölte a cég, hogy hamarosan elfogadja majd fizetőeszközként is a kriptodevizát. Emellett azonban érkezett több kellemetlen hír is, amire kevesebb figyelem irányult a nagy bitcoin vásárlás árnyékában.
A kínai Xinhua hírügynökség szerint a Tesla Model Y kiszállítása elkezdődött Kínában, a kínai terjeszkedés és az eladások növelése kiemelten fontos a társaság számára, hisz a legnagyobb elektromosautó-piacról beszélhetünk. A Teslának rendkívül nagyszabású tervei vannak, a tavalyi közel 500 ezer leszállított autó után a következő évtizedre már 20 millió eladással számol.
A városi terepjárók, mint ahogy azt a nevük is sugallja, elsősorban aszfaltozott útra valók, de néhány modell meglepően jól teljesít terepen is. Egy Tesla-tulajdonos úgy döntött, megnézi, hogy a Tesla Model Y mit tud városi autók számára extrém körülmények között, mély sárban, meredek emelkedőkön, csúszós talajon.
A Deutsche Bank autóipari elemzője, Emmanuel Rosner küldött egy rövid elemzést a bank ügyfeleinek, amiben azt írta, hogy a Tesla legújabb modellje, a Model Y gyártása, és így értékesítése is a korábban vártnál jóval hamarabb kezdődhet meg.
A Tesla, korábbi ígéretével összhangban, ma hajnalban bemutatta legújabb modelljét, a Model Y-t, amely nem más, mint egy, a Model 3 alapjaira épített SUV. Az esemény nem tartogatott nagy meglepetéseket, Elon Musk gyakorlatilag leszállította azt a járművet, amely a korábbi híradásokból, elejtett félmondatokból kirajzolódott a világ előtt. Az új modell érkezésének ugyanakkor nagy jelentősége lesz, teljessé válik a sor: a Model S, X és 3 után az Y segítségével folytatódhat a Tesla offenzívája egy olyan szegmensben, amely valóságos aranybányát jelentett az utóbbi években a riválisoknak.
A Tesla március 14-én bemutatja következő modelljét, a Model Y-t, amely nem más, mint egy, a Model 3 alapjaira épített SUV - jelentette be Elon Musk a Twitteren.
Olyat is pontoznak, mint a csapatmunka.
403 körül a forint a dollárral szemben.
Nem ezt szeretné a Fed. Nagyon nem.
Az egész EU-ra érvényes a szabályozás.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.